Folyamatosan bővül!
Mara Tonkin
Elmei páciens
Anyám csepp koromban hagyott itt, egy betegségben. Apámat ez teljesen letaglózta. Drogozni kezdett, rászokott a cigire, az alkoholra, sokszor megvert, és mocskos dolgokra kényszerített. Nem estem depresszióba, nem kezdtem el csonkítani magamat fizikailag, mint ilyenkor a legtöbb lány. Egyik nap dühös lettem, és nem bírtam tovább. Berontottam a konyhába és egy késsel tértem vissza. Meglepetten állt, teljesen ledermedt. "Úgysem mered!" Kajánul elmosolyodott, én viszont a hasába szúrtam a kést, mire ő hátraesett. Letérdeltem mellé, és rámosolyogtam. "Most végre elmondhatod anyunak, milyen rossz ember lett belőled." Azzal elvágtam a torkát. Ezután szirénák hangjára ébredtem, én pedig a késsel a kezemben vártam. Próbáltam megmagyarázni, de nem hittek nekem.
Azóta csak egyre rosszabb lett. Elfelejtek dolgokat, beszélgetek a semmivel, megtámadom az orvosokat, de utána nem emlékszem az egészre... Veszélyes vagyok. Látom az apámat... Beszélek hozzá, megakarom ölni újra és újra. Anyát is látom. A nevemen szólít, és bocsánatért esedezik... Ő kér bocsánatot, amikor az apám bántott... Felejteni akarok. Eldobni az eddigi életem, és újrakezdeni. Gyógyulni akarok, de tudom, hogy úgy sem fogok tudni. Nem tudnak segíteni, mert nem ismerik a betegségem igazi okát. Nem tudják, és nem is hiszik el nekem.
Dominic Wright
Elmei páciens
Születésem után apám szó nélkül lelépett, és azóta sem került elő. Anyám szerint szégyellt, utált, vagy valami hasonló, ezért inkább elmenekült. Anyámmal boldognak mondható életet éltünk, egészen addig, amíg ki nem derült 15 éves koromban, hogy aids-ben szenved. Ugyanis, mint kiderült, rengeteg férfivel volt dolga... Bármennyire is haragudtam rá, segítettem őt... Lemondtam az iskoláról, és egy átlagos munkába kezdtem, hogy a gyógyszereket megtudjam neki venni. A nap 24 órájában gondoztam, megtettem mindent, hogy életben maradjon, és meggyógyuljon. Ám az állapota egyre csak romlott. Én magam is belebetegedtem, és magamat hibáztattam mindezért. Próbáltam segítséget kérni, kerestem apát, kerestem a rokonaimat, de senki nem tudott mit tenni. Aztán, 17 éves koromban megállapították, hogy anya meg fog halni egy éven belül. Teljesen összeomlottam. Közöltem anyával, aki ekkor dührohamban tört ki. Minden, ami eddig történt, az én hibámnak tulajdonította. Hogy nem tettem eleget, hogy hamarabb kellett volna abbahagynom az iskolát, többet kellett volna dolgoznom, hogy még több gyógyszert vehessek. Dühös lettem. Megpofoztam, és elmentem, hogy végezzek magammal. Anyám utált, apám elment, nekem pedig semmi jövőm nem volt már...
Ennek ellenére valami buta erő életben tartott, és elvitt a legközelebbi kórházba, hogy ott kezeljenek...
Liam Kennedy
Pszichológus, laboráns
16 éve egy egyszerű orvos voltam, aki szabadidejében kuplerájokat járt, hogy örömet szerezzen magának. Aztán pár évre rá beleszerettem egy nőbe, és ezt befejeztem. 2 év után megházasodtunk. Aztán, nem sok időre rá gyerekvállalásba kezdtünk, és ez remekül is indult. Ikreket állapítottak meg, egy-egy egészséges lányt, és fiút. Boldogok voltunk, hiszen pontosan ezt akartuk. De aztán Sarah félúton autóbalesetet szenvedett... Túlélte, de az egyik kicsi meghalt, a másik pedig maradandó sérüléseket szenvedett. Teljesen összetörtünk. Az eddig tökéletesen eltervelt életünket a kukába hajíthattuk. 4 hónapra rá megszületett egyetlen gyermekünk, aki bal szemére vak volt, és jobb keze furcsán torz, nem is tudta használni... Orvosi munkámnak hála mindenféle kísérletet csináltam, ami elűzheti, vagy legalább csökkentheti a problémát.
Ennek tetejében pár éve a kórházba szállítottak egy lányt, aki, mint kiderült, félig a lányom, ugyanis az egyikük gyereke, akivel még régen dolgom volt...
Most pedig, valami fiút, akinek a neve annyira ismerős... Az anyja Aids-es, és állítólag ebbe őrült bele. Többet nem hallottam még róla...
Jessica Frewen
Pszichológus, asszisztens
Rengeteg párom volt már, de idővel rájöttem, hogy az összes férfi egy szemétláda. Engem mindig megcsaltak, elárultak. Ennek ellenére mindegyik a bugyimban turkált, leszarva azt, hogy én nem akartam. Részegen kóvályogtak el hozzám, segítséget kérve, hadd aludjanak nálam. Én pedig beleegyeztem, mert különben megvertek. Engem mindenki közönséges ribancnak hív, pedig én csak szeretetre vágytam. De közülük mindegyik birtokolni akart. Három éve az utolsó férfi, akivel együtt voltam összevesztünk, és ő megtámadta az anyámat. Elővett valami pisztolyt, amit addig nem láttam nála, és fejbe lőtte őt. Ezután a rendőrség kivizsgálta, és lecsukták. Apám ezután elköltözött, mondván, mindez az én hibám, és soha többé nem akar hallani felőlem.
Nyugtatókat szedek, és mindenféle másik gyógyszert. Sokszor füvezek, de igyekszem nem rászokni az ennél erősebb drogokra. Hiába tudom, hogy ez rossz, ha egyszer csak ezektől vagyok képes megnyugodni és lazítani.
Azóta mindenem a munkám, nem érdekelnek a férfiak, nem érdekel semmi, aminek köze van a szerelemhez. Ez az én életem, én vagyok a magam főnöke.
Scarlet Torner
Méhrákban elhunyt
Férjemmel sokáig próbálkoztunk, de valahogy nem estem teherbe. Pedig én nagyon akartam egy gyereket... Ezért hát, amíg Nick dolgozott, eljártam otthonról, és mindenféle emberrel összefeküdtem, hogy lehessen gyerekem. Volt egy ismerősöm, akivel jó kapcsolatot ápoltam, és aki megtanított egy dalra, amit még az anyja énekelt neki mindig, és amit majd ő is fog, ha neki lesz egy.
Aztán egyszer, egy idősebb pasasnak sikerült is teherbe ejtenie. Még napokig visszajártam, hátha meglátom őt, és akkor elmondhatom neki... De már nem járt ott többé. A férjemnek természetesen nem szóltam, és az orvosokat is megkértem, hogy tartsák a szájukat. Hiszen szerettem őt. Nem elárulni akartam, csak gyermeket.
A lányom születése után méhrákot kaptam. Nem tudták pontosan miért, de én tökéletesen... Mégsem zavart... Ott volt a férjem, és egy gyönyörű kislány, aki az enyém volt. Az enyém, és a férjemé, akit mérhetetlenül szerettem. Ha meghalok, legalább Nick boldog lehet vele. Ebben reménykedtem. Hat évig a lehető legtöbbet próbáltam kihozni magamból, hogy emlékezetes legyek mindkettejük számára. Énekeltem a lányomnak a dalt, amit a mocskos múltamban tanultam...
És reméltem, mindent a lehető legjobban csináltam.
Nick Torner
Gyilkosság áldozata
Feleségem sokáig nem tudott teherbe esni. Teljesen elkeseredtem, féltem, hogy ez teszi tönkre majd a kapcsolatunkat. Aztán egy nap ragyogó arccal közölte, hogy gyereket vár. Az volt életem legszebb napja. Legalább is, én ezt hittem. Tíz hónapra rá kiderült, hogy méhrákja van. Képtelen voltam elhinni, hogy ez a földre szállt angyal meg fog halni, és én még sem tehetek semmit. Scarlet valahogy még sem volt szomorú. Sőt, boldogabb, mint valaha... Nem fért a fejembe, hogy amiatt a kis kölyök miatt elfogom őt veszíteni. Hat évvel később meghalt... Beleőrültem a fájdalomba. Mindenért a lányomat okoltam, hiszen ő fertőzte meg a méhét. Pontosabban ezt hittem. Hihetetlen gyorsasággal rászoktam az alkoholra, a cigarettára, és a drogokra. Részegen hazajártam, és vertem azt a szerencsétlent... Olyan dolgokra kényszerítettem, amit nem lett volna szabad. Nem akartam. Hiszen már csak ő maradt a feleségemből, ráadásul tetőtől talpig hasonlított rá. Tudtam, hogy utál engem azért, amiket tettem. Mégsem voltam képes leállni... Mindig csak akkor fogtam fel, amit csináltam, amikor már rémülten kuporgott a sarokban, összeverve, és sírt. Gyűlöltem magamat...
Aztán egyszer megkaptam, ami ezért járt. Egyik este ismét ittasan mentem haza, és összevesztem vele. Amikorra magamhoz tértem, egy kés fúródott az oldalamba. A földre estem. Minden olyan gyorsan történt. Bocsánatot akartam kérni, és átölelni, legalább utoljára, de ő sírva elvágta a torkomat. Utolsó esélyemet is elpazaroltam, pedig szerettem őt.
Dominic Wright
Születésem után apám szó nélkül lelépett, és azóta sem került elő. Anyám szerint szégyellt, utált, vagy valami hasonló, ezért inkább elmenekült. Anyámmal boldognak mondható életet éltünk, egészen addig, amíg ki nem derült 15 éves koromban, hogy aids-ben szenved. Ugyanis, mint kiderült, rengeteg férfivel volt dolga... Bármennyire is haragudtam rá, segítettem őt... Lemondtam az iskoláról, és egy átlagos munkába kezdtem, hogy a gyógyszereket megtudjam neki venni. A nap 24 órájában gondoztam, megtettem mindent, hogy életben maradjon, és meggyógyuljon. Ám az állapota egyre csak romlott. Én magam is belebetegedtem, és magamat hibáztattam mindezért. Próbáltam segítséget kérni, kerestem apát, kerestem a rokonaimat, de senki nem tudott mit tenni. Aztán, 17 éves koromban megállapították, hogy anya meg fog halni egy éven belül. Teljesen összeomlottam. Közöltem anyával, aki ekkor dührohamban tört ki. Minden, ami eddig történt, az én hibámnak tulajdonította. Hogy nem tettem eleget, hogy hamarabb kellett volna abbahagynom az iskolát, többet kellett volna dolgoznom, hogy még több gyógyszert vehessek. Dühös lettem. Megpofoztam, és elmentem, hogy végezzek magammal. Anyám utált, apám elment, nekem pedig semmi jövőm nem volt már...
Ennek ellenére valami buta erő életben tartott, és elvitt a legközelebbi kórházba, hogy ott kezeljenek...
Liam Kennedy
16 éve egy egyszerű orvos voltam, aki szabadidejében kuplerájokat járt, hogy örömet szerezzen magának. Aztán pár évre rá beleszerettem egy nőbe, és ezt befejeztem. 2 év után megházasodtunk. Aztán, nem sok időre rá gyerekvállalásba kezdtünk, és ez remekül is indult. Ikreket állapítottak meg, egy-egy egészséges lányt, és fiút. Boldogok voltunk, hiszen pontosan ezt akartuk. De aztán Sarah félúton autóbalesetet szenvedett... Túlélte, de az egyik kicsi meghalt, a másik pedig maradandó sérüléseket szenvedett. Teljesen összetörtünk. Az eddig tökéletesen eltervelt életünket a kukába hajíthattuk. 4 hónapra rá megszületett egyetlen gyermekünk, aki bal szemére vak volt, és jobb keze furcsán torz, nem is tudta használni... Orvosi munkámnak hála mindenféle kísérletet csináltam, ami elűzheti, vagy legalább csökkentheti a problémát.
Ennek tetejében pár éve a kórházba szállítottak egy lányt, aki, mint kiderült, félig a lányom, ugyanis az egyikük gyereke, akivel még régen dolgom volt...
Most pedig, valami fiút, akinek a neve annyira ismerős... Az anyja Aids-es, és állítólag ebbe őrült bele. Többet nem hallottam még róla...
Jessica Frewen
Rengeteg párom volt már, de idővel rájöttem, hogy az összes férfi egy szemétláda. Engem mindig megcsaltak, elárultak. Ennek ellenére mindegyik a bugyimban turkált, leszarva azt, hogy én nem akartam. Részegen kóvályogtak el hozzám, segítséget kérve, hadd aludjanak nálam. Én pedig beleegyeztem, mert különben megvertek. Engem mindenki közönséges ribancnak hív, pedig én csak szeretetre vágytam. De közülük mindegyik birtokolni akart. Három éve az utolsó férfi, akivel együtt voltam összevesztünk, és ő megtámadta az anyámat. Elővett valami pisztolyt, amit addig nem láttam nála, és fejbe lőtte őt. Ezután a rendőrség kivizsgálta, és lecsukták. Apám ezután elköltözött, mondván, mindez az én hibám, és soha többé nem akar hallani felőlem.
Nyugtatókat szedek, és mindenféle másik gyógyszert. Sokszor füvezek, de igyekszem nem rászokni az ennél erősebb drogokra. Hiába tudom, hogy ez rossz, ha egyszer csak ezektől vagyok képes megnyugodni és lazítani.
Azóta mindenem a munkám, nem érdekelnek a férfiak, nem érdekel semmi, aminek köze van a szerelemhez. Ez az én életem, én vagyok a magam főnöke.
Scarlet Torner
Férjemmel sokáig próbálkoztunk, de valahogy nem estem teherbe. Pedig én nagyon akartam egy gyereket... Ezért hát, amíg Nick dolgozott, eljártam otthonról, és mindenféle emberrel összefeküdtem, hogy lehessen gyerekem. Volt egy ismerősöm, akivel jó kapcsolatot ápoltam, és aki megtanított egy dalra, amit még az anyja énekelt neki mindig, és amit majd ő is fog, ha neki lesz egy.
Aztán egyszer, egy idősebb pasasnak sikerült is teherbe ejtenie. Még napokig visszajártam, hátha meglátom őt, és akkor elmondhatom neki... De már nem járt ott többé. A férjemnek természetesen nem szóltam, és az orvosokat is megkértem, hogy tartsák a szájukat. Hiszen szerettem őt. Nem elárulni akartam, csak gyermeket.
A lányom születése után méhrákot kaptam. Nem tudták pontosan miért, de én tökéletesen... Mégsem zavart... Ott volt a férjem, és egy gyönyörű kislány, aki az enyém volt. Az enyém, és a férjemé, akit mérhetetlenül szerettem. Ha meghalok, legalább Nick boldog lehet vele. Ebben reménykedtem. Hat évig a lehető legtöbbet próbáltam kihozni magamból, hogy emlékezetes legyek mindkettejük számára. Énekeltem a lányomnak a dalt, amit a mocskos múltamban tanultam...
És reméltem, mindent a lehető legjobban csináltam.
Nick Torner
Feleségem sokáig nem tudott teherbe esni. Teljesen elkeseredtem, féltem, hogy ez teszi tönkre majd a kapcsolatunkat. Aztán egy nap ragyogó arccal közölte, hogy gyereket vár. Az volt életem legszebb napja. Legalább is, én ezt hittem. Tíz hónapra rá kiderült, hogy méhrákja van. Képtelen voltam elhinni, hogy ez a földre szállt angyal meg fog halni, és én még sem tehetek semmit. Scarlet valahogy még sem volt szomorú. Sőt, boldogabb, mint valaha... Nem fért a fejembe, hogy amiatt a kis kölyök miatt elfogom őt veszíteni. Hat évvel később meghalt... Beleőrültem a fájdalomba. Mindenért a lányomat okoltam, hiszen ő fertőzte meg a méhét. Pontosabban ezt hittem. Hihetetlen gyorsasággal rászoktam az alkoholra, a cigarettára, és a drogokra. Részegen hazajártam, és vertem azt a szerencsétlent... Olyan dolgokra kényszerítettem, amit nem lett volna szabad. Nem akartam. Hiszen már csak ő maradt a feleségemből, ráadásul tetőtől talpig hasonlított rá. Tudtam, hogy utál engem azért, amiket tettem. Mégsem voltam képes leállni... Mindig csak akkor fogtam fel, amit csináltam, amikor már rémülten kuporgott a sarokban, összeverve, és sírt. Gyűlöltem magamat...
Aztán egyszer megkaptam, ami ezért járt. Egyik este ismét ittasan mentem haza, és összevesztem vele. Amikorra magamhoz tértem, egy kés fúródott az oldalamba. A földre estem. Minden olyan gyorsan történt. Bocsánatot akartam kérni, és átölelni, legalább utoljára, de ő sírva elvágta a torkomat. Utolsó esélyemet is elpazaroltam, pedig szerettem őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése